Ólomüveg Árak

Mennyibe kerül?

Talán mindenki számára az ólomüveg ára az egyik legfontosabb tényező. Legalábbis több éves tapasztalatunk az, hogy többnyire ez az első kérdés. Most persze kezdhetném azzal, hogy ennek megválaszolása milyen nehéz feladat, de valójában nem az, csak több tényezőből áll össze. A továbbiakban ezeket fogjuk részletezni.

Seprődi Ildikó | Ólomüveg árak

Kézműves termék

Ez egy kézműves “termék”

Ami azt jelelnti, hogy egyedi jelleggel bír. Különös gondossággal elkészített, szaktudást igénylő munkafolyamat során készül, melyben használunk ugyan kisebb gépeket, de nagyrészt kézi munkavégzésen és emberi erőfeszítésen, irányításon és tapasztalaton alapul.

Tehát itt nem egy dobozos terméket vásárol meg különböző árakon, sokkal inkább egyfajta művészeti alkotást, ami két különböző művésztől megrendelve bizonyosan eltérő lesz. Ezért az ár mellett fontos a művész stílusa, és hitelessége is.

Azt javaslom, mikor Ön egy ilyen egyedi kézműves terméket vásárol, gondosan válassza meg a készítőt, így biztosan nem fog Önnek csalódást okozni az elképzelt díszüveg. Erről egyfelől interneten tájékozódhat. A legtöbb készítő a saját munkáit szerepelteti a honlapon (mi igen). Ezúton is szeretném megköszönni megrendelőimnek azokat a szép ötleteket, amiket kivitelezhettem. Ezután természetesen levelezés vagy telefonálás útján is érdemes felvenni a kapcsolatot, hogy biztosan az Önnek legszimpatikusabb készítőt válassza, hiszen a bizalom és az ár egyaránt döntő szerepet játszanak.

Néhány szempont amit érdemes átgondolni:

Ha már megszületett az elképzelés, hogy otthonát egy ólomüveggel díszítené, az első és legfontosabb legfontosabb, hogy nézzen utána, pontosan MILYEN üveget szeretne. Minden termék vásárlása esetén érdemes jól átgondolni, pontosan mire van szükség.

Ha például egy mosógépet készül vásárolni, akkor Ön is nagyon pontosan végig gondolja, milyen szempontok lennének a legideálisabbak. Pontosan leméri a helyét, hogy kényelmesen tudja használni. Kiválasztja, hogy elől vagy felül töltős legyen, hogy mennyi ruhát lehessen vele egyszerre mosni. Megnézi vízfogyasztás, energia felhasználás szempontjából. Mennyire hangos, mennyire tud centrifugázni….

Segítségül összeszedtük, hogy egy díszüveg esetében milyen hasonló szempontokat érdemes figyelembe venni. Ezek alapján fogja tudni a válaszokat azokra a kérdésekre, ami alapján megbecsülhető a az ólomüveg ára.


Hova kerül?

Befolyásolja az üvegének tervezését, hogy hova kerül majd beépítésre. Magának az alapanyagnak a vastagsága is különböző. Előfordulhat, hogy külső merevítést igényel a minta, ami szintén változtathat a méretein. A hőszigetelt üvegnek is más módon kell előkészíteni a helyét. Ha fel szeretnénk akasztani, ki kell találni ennek a lehetőségét…. stb.

Cégünk legtöbb esetben, az egyedi nyílászárókba és bútorokba készült üvegeinek beépítését nem tudja vállalni. Ehhez vagy a bútor készítő vagy az asztalos szakember megbízása szükséges. A mi kompetenciánk, hogy díszüveget készítünk.

Mekkora?

Ha megvan az üveg helye, akkor a konkrét árajánlat kéréshez mérje le a magasságát és a szélességét. Sok esetben a bútor készítő ad meg pontos ÜVEG méretet. Ha megoldható, akkor a helyszínen cégünk is végez felmérést. Az üveg mérete nem a “látható” üveg felület, hanem az a “keret”, amibe kerül.

Az üvegek – pont a kézművességből adódóan – sosem készülnek milliméter pontosan, inkább kicsit kisebb szokott lenni a mérete, hogy ezzel megkönnyítsük a beépítést.

Fontos a mérettel kapcsolatban tudnia, hogy 1 méternél nagyobb üvegeket hagyományos kivitelezéssel nem javaslunk tervezni. Ilyen igény esetén valamilyen tartószerkezeti megoldásra is szükség lehet.

Milyen minta?

Szerencsére ügyfeleink többsége már tényleg megálmodta, elképzelte milyen üveget szeretne. Akár saját tervrajzzal keres fel minket, akár a honlapunkon vagy más az interneten talált képpel, mi elkészítjük a tervrajzokat abban a méretarányban, amire szüksége van.

Tiffany üveg minta | Ólomüveg árak

Tiffany üveg minta

Amennyiben Ön csak egy tervrajzot szeretne, arra is van lehetőség. Az a tapasztalatom, hogy mindenki a saját tervei szerint szeret dolgozni, ezért nem kizárt, hogy hiába érkezik egy készítőhöz “kész” tervvel, azt újra kell gondolni, rajzolni.

Ez egy speciális rajz, ami figyelembe veszi a díszüveg készítés lehetőségeit, egyediségét, és különös precizitást igényel. Abban az esetben, ha Ön megrendeli cégünktől az üveget, a terv készítésének költségét elengedjük.

Miért épp Tiffany üveg?

Nagyon sokféle oka lehet annak, hogy szeretnénk díszüveget. Én most a teljesség igénye nélkül megemlítek néhányat. Ez a szempont nagyon fontos szerepet játszik majd az üvegek, a színek, de a minta kiválasztásában is.

  • Ha Ön az ablakán, ajtóján nem szeretné, ha belátnának (vagy átlátnának), de ennek ellenére világos helységeket szeretne. Egy ólomüveg mindig kicsit kevesebb fényt is ereszt át egy hagyományos üvegnél, de megoldást nyújthat a fenti problémára, és különleges “ékszere” is lehet otthonának…
  • Ha Ön már ezereszer megcsodálta az amerikai filmekben azokat az elegáns bejáratokat és  azt szeretné, hogy az Önhöz érkező már az ajtóban ebben gyönyörködjön…
  • Ha Ön tudja, hogy a fények mekkora hatással vannak az emberre és szeretné Ön is élvezni ezt. Különleges díszítő elemként le sem tudja venni majd a tekintetét róla. Ezért is annyira népszerűek a Tiffany lámpák…
  • Ha el szeretne takarni vele valamit. Nem szeretne a szomszéd elhanyagolt kertjére vagy egy forgalmas utcára tekinteni nap mint nap otthonából. Gyönyörű paraván készíthető üvegből akkor is, ha Önnek elég nagy és fényes fürdőszobája van…
  • Egy gyönyörű helyre néző ablakot nem szívesen takarna el. Akár információkhoz is juthatunk a lakás abalkain keresztül, miközben az egyik legfontosabb fényforrása is otthonának. Viszont ha Önnek van egy nyílászárója, ahol ez nem így van, csodálatos megoldás az ólomüveg…

Ezentúl számtalan oka lehet, de fontos, hogy ezt megbeszélje az üveg készítőjével, mert  befolyásolhatja a tervezést és ezáltal a végeredményt.

Milyen színek?

Tévedés azt gondolni, hogy ezzel a technikával csak nagyon élénk, szinte már giccses látványt lehet teremteni. Nagyon sokfélék vagyunk, mindenkinek más és más tetszik.

Változatos üveg színek | Ólomüveg árak

Csodálatos színek

Lehet nagyon visszafogott alig néhány színből is fantasztikusan szép üveget készíteni. A jó hír az, hogy azok az üvegek, amiket felhasználunk anyagában fémoxiddal színezett üvegek (nem festett), így harmonizálnak egymással.

Tapasztalatunkra hagyatkozva, velünk egyeztetve, az Ön segítségével pedig biztosan megtaláljuk azt a megoldást, ami Önnek is tetszeni fog. Ha van lehetőségünk személyesen is találkozni, üvegminták alapján tudjuk együtt kiválasztani a legmegfelelőbb színkombinációt.


Akkor mennyibe is kerül?

Sikeres üzletkötés illusztráció

Mennyibe kerül?

Ha már tudjuk mit szeretne, általánosságban az árakat a következő képpen határozzuk meg:

Méretre vonatkozó ár:

Üvegfajtánként eltérő lehet, de többnyire: 250.000 – 650.000 .-/m2 közt ingadozik.  Nagyon sokféle kategóriájú alapanyagból választhatunk. Bizonyos minőség alatt nem használunk fel üveget, hiszen értéket szeretnénk átadni megrendelőinknek.

Mintára vonatkozó ár:

Ez többnyire darab ár. Arra utal, hogy mennyi üvegdarabból állítottuk össze a képet, hány üvegdarabot kellett egyesével a kezünkbe venni és megmunkálni ahhoz, hogy a végén összerakhassuk a kész munkát. Ez többnyire darabonként 950 – 1650 Ft áron történik. Ha valamilyen különleges (pl.: gyöngy szerű vagy csiszolt) darab kerül a munkába, azon darabok ára ettől eltérő lehet.

További költség lehet:

  • A szállítás különös gondosságot igényel, annyira, hogy csomagban csak egészen pici ajándéktárgyak küldhetők el. Ez mindig megbeszélés kérdése, a megrendeléskor egyeztetésre kerül. Az üzemanyag költségen felül 10.000 – 80.000Ft. között van, attól függően, hogy mekkora a méret és mennyire kényes az üveg szállítása.
  • A hőszigetelést külső cég készíti nekünk, akikkel nagyon elégedettek vagyunk. Igényes szép munkát adnak ki a kezükből, reális áron. Ez mindig egyedileg kerül egyeztetésre. Az üvegek hőszigetelése Ön által is bárhol elkészíttethető, az erre szakosodott műhelyekben.
  • A beépítés, ahogy már említettük gyakran egy szakember munkája, így arra külön árajánlatot kell kérni.

Ha témával kapcsolatban még bármilyen kérdés merül fel Önben, keressen meg!

Készséggel válaszolunk.