Kék Angyal beltéri ajtó

Angyalkás ajtó

Az üveg kicsit több mint egy méter magas, és 45 cm széles. Egy lakás belső  terébe készült, két helyiséget választ el. Mindkét oldalról kap természetes fényt.

 Az üvegről

A felhasznált üvegek struktúrában is és fényáteresztő képességben is különbözőek. A szinte áttetsző háttér üveg átereszti a fényt,világossá teszi a teret, az opál üvegek pedig megakadályozzák, a közvetlen betekintést.

Az angyal ruhájának üvegfelülete kissé hullámos, ami különleges módon töri meg a fényt, szinte világít. A piros virágok közepét üveggyöngy díszíti. Fekete patinával antikoltuk a képet.
Az üvegről készült képek magukért beszélnek! Az angyal elegáns ruháját finoman díszítik a vörös virágok.

Az Adventi Kék Angyal

Blue Angel 1

„December első vasárnapján megékezik a kék angyal, a hit angyala. Végigjárja a Földet, minden várost, házat, hajlékot, hajléktalant… az emberi Szíveket… Hogy van-e benned igaz hit… Hiszel-e önmagadban, Istenben, az embertársaidban, az emberi jóságban…

A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. A vásárlási láz – szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait. De azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját.

Csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.”

Még több kép: